Város története

           Története

1213-ban említik először („villa Kiral”), az Árpád- és Anjou-korban Királytelke („Kiralteluke, Kyraltheleke”) néven önálló falu, 1427-ben már Nagyeszlárhoz tartozó puszta.

Később évszázadokra Nyíregyháza határába olvadt, s csak 1952-ben alakult önálló községgé ideiglenesen Sörekút néven, amit még abban az évben változtattak a ma is érvényes elnevezésére.

Egy városrésze Ferenctanya, ami Nyírtelektől nyugatra kb. 4 km-re fekszik.

Egykor az Ecsedi uradalomhoz tartozott. Birtokosai voltak a Báthoryak, Rákócziak és a Károlyiak, a 20. század elején pedig a gróf Dessewffyek.

A 19. század elején puszta, 467 lakossal. 1971-től nagyközség, 2005. július 1-jétől város.

             Királytelki csata

Az 1944. októberében vívott hortobágyi páncéloscsatával összefüggésben 1944. október 27-én a debreceni 16. felderítő osztály katonái támadást indítottak a Királytelek-Alsósóskút térségében beásott szovjet erők ellen és tíz magyar halottat követelő kemény küzdelem után visszaszorították őket. Ezzel hozzájárultak Nyíregyháza ideiglenes visszafoglalásához és megakadályozták 150 000 magyar és német katona bekerítését.

A csatáról és a tíz hősi halottról 1984 októberében, a 40. évfordulón emlékeztek meg hivatalosan először, azóta emléktábla őrzi nevüket.

             Nyírtelek és a honvédség

A második világháború után is összefonódott a település története a magyar honvédségével. 1963 és 1991 között itt tevékenykedett a Magyar Néphadsereg 107. Önálló Szállító Osztálya, illetve elődszervezetei. 1982-től légvédelmi rakétákat is tároltak itt.

Itt volt az MN EJÜ (Elektrotechnikai Javító Üzem) is, ami különböző rendeltetésű rakéták (légvédelmi, páncéltörő, repesz) és radarrendszerek, valamint a hozzájuk tartozó gépjárművek és egyéb technikai eszközök karbantartásával és javításával foglalkozott. Ez a hadiipari vállalat 1991 óta a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. néven működik. Ez a cég foglalkozik többek között – az egyesült államokbeli Raytheon Missile Systems vállalattal együttműködve – a JAS 39 Gripen vadászgépek rakétafegyverzetének karbantartásával, itt fejlesztették ki a Gepárd M4 félautomata mesterlövész-puskát, valamint korszerű biztonságtechnikai rendszereket.[4]

A katonai és hadiipari létesítmények jelentős hatással voltak és vannak a település és környéke fejlődésére, foglalkoztatási viszonyaira. 2011-ben a királytelki csata emlékének és a honvédségi kapcsolatoknak az ápolása jegyében a város önkormányzata Honvédelmi Emlékparkot létesített. Itt állítottak ki egy Vega-M és egy 2K11 Krug típusú légvédelmi rakétát.


     Forrás:  A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából